Az életmódváltás legfontosabb alapelvei

Az egészség megőrzéséhez vagy visszaszerzéséhez nem elég a fogyás, életmódváltásra van szükség. De vajon mit kell tenni mindehhez?

Az “életmódváltás” kifejezés egyre népszerűbb, de sokan sajnos nem veszik elég komolyan, ezért a szó tartalma kezd üressé válni. A legnagyobb probléma az, hogy sokan túl grandiózusnak látják azt, hogy az egész életüket gyökerestül átalakítsák – pedig, ahogy az majd alább látható lesz, egyetlen terület megváltoztatásával lavinát indíthatunk el.

Mi az az életmódváltás, és ami még fontosabb: miként kivitelezhető a gyakorlatban is?

Mi a különbség a fogyás és az életmódváltás között?

A választ össze lehet foglalni akár két szóban is: jojó-effektus.

Amikor az emberek diétázni kezdenek, általában egy rövid (legtöbbször pár hónapos) időszakra terveznek. Ez valóban elég idő arra, hogy egy komolyabb, akár két számjegyű súlyfelesleget dobjunk le, de még ha sikerül is, a probléma csak ez után következik.

Mivel ebben az időszakban máshogy táplálkozunk, mint előtte, ezért az eredményünk is ennek a rövid időszaknak a szokásait fogja tükrözni. Amint visszatérünk a régi életünkhöz – márpedig egy kemény 3 hónapos diéta után garantáltan vissza fogunk –, a szokásainkkal együtt az eredményeink is elkezdenek visszaváltozni.

A fogyókúra tehát működőképes lehet, de csak rövid távon.

Ahhoz viszont, hogy hosszú távon is működőképessé tegyük, életmódváltásra van szükség!

Az életmódváltás azt jelenti, hogy sosem térünk vissza a korábbi szokásainkhoz. Azokhoz a rutinokhoz, amik a súlygyarapodást, az elhízást és az egészségtelen életmódot jellemezték.

Ezt csak és kizárólag úgy érhetjük el, ha fenntarthatóságban gondolkodunk: nem csak egy rövid, néhány hónapos időszakban, hanem jóval hosszabb távon. Ahhoz pedig, hogy tartósan átalakítsuk a szokásainkat, nem szabad olyan radikális szélsőségekben gondolkodnunk, mint mondjuk egy fogyókúra során.

És pontosan ez adja az egész téma paradoxonát:

Ahhoz, hogy gyökerestül megváltoztassuk az életünket, nem kell olyan radikális eszközökhöz nyúlnunk, mint egy fogyókúra esetében.

De akkor hogyan néz ki az életmódváltás a gyakorlatban?

Életmódváltás étrend

Az átlag ember rengeteg cukrot és szénhidrátot fogyaszt. Ezekkel az a probléma, hogy üres kalóriák. Úgy adnak energiát, hogy közben nem juttatnak be a szervezetbe semmiféle fontos makrotápanyagot, mint például a “jó” zsírok vagy a fehérjék.

Ráadásul mivel a legtöbbjük gyorsan felszívódó, ezért ahogy a nevük is sugallja: nagyon gyorsan szívódnak fel, ezáltal gyorsan éhezünk meg újra.

eletmodvalto-etrend

Az első lépés tehát viszonylag egyszerű: el kell engednünk minden olyan egészségtelen ételt és italt, ami üres kalóriaként szolgál.

Ilyenek például:

  • cukros üdítők
  • pékáruk
  • sütemények

Mindez nem azt jelenti, hogy soha többé nem fogyaszthatjuk ezeket, de nem szabad, hogy például a kóla jelentse a mindennapi folyadékfogyasztásunk alappillérét. Az alapszabály az, hogy minél kevesebb káros ételt vagy italt fogyasztunk, annál jobbat teszünk szervezetünknek! Természetesen pár csalónap néha belefér, de Néha azonban szabad bűnözni. A hangsúly a “néha” szón van.

A következő lépés az, hogy ezeket az ételeket finom, mégis tápláló, teljes értékű élelmiszerekkel pótoljuk – életmódváltó étrenddel, ha úgy tetszik. Itt a három makronutriensben érdemes gondolkodni: a fehérje, szénhidrát, zsír hármasban.

A mai modern táplálkozási szokások miatt a szénhidrátok pótlása lesz a legfontosabb, hiszen általában ezek okozzák a legtöbb problémát. Nem kell őket megvonnunk magunktól, ahogy azt a közhiedelem tartja, elég az is, ha a lassú felszívódású változatukat keressük:

  • teljes kiőrlésű gabonák
  • édesburgonya
  • barna rizs
  • bulgur
  • quinoa

Emellett a zsírok jelentik a másik nagy problémaforrást, hiszen az átlagember rengeteg telített zsírt fogyaszt, pedig ebből éppenhogy a telítetlen lenne a megfelelő. A telítetlen zsírok közé tartozik például:

  • avokádó
  • olajos magvak (pl.: mandula, mogyoró, dió, stb.)
  • halak (pl.: lazac)

A harmadik, utolsó életmódváltás étrend tanács a fehérjékre vonatkozik, amiből a zsírral és szénhidráttal ellentétben nem az szokott a gond lenni, hogy túl sokat fogyasztunk, hanem éppen ellenkezőleg: túl keveset.

A legjobb fehérjedús ételek:

  • száraz húsok (pl.: csirke, pulyka)
  • vörös húsok (pl.: marha, sertés)
  • tojás
  • tejtermékek (pl.: túró)
  • halak (pl.: lazac)
  • növényi fehérjék (pl.: szója, olajos magvak)

Az életmódváltáshoz emellett kiegyensúlyozott mozgásra is szükség lesz!

A mozgás szerepe az életmódváltásban

A mozgás elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez – ezt mindannyian jól tudjuk! Azt azonban már jóval kevesebben, hogy ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki testünkből, kardió és erősítő mozgásra is szükségünk lesz.

Az erősítést a súlyzós és ellenállást kifejtő gépi gyakorlatokkal végezhetjük, amit akár otthoni edzéssel is meg tudunk valósítani.

Sajben Soma

Soma testnevelő tanár és edző, célja segíteni mindenkinek, aki emelni szeretné az életminőségét!

Enyedi Viktória

Viktóriát szülés utáni regenerációban, szétnyílt hasizom regenerációban, core izmok erősítésében lehet a segítségedre!

Tóth Attila

Attila több, mint 10 éves edzői tapasztalattal vár, hogy segítsen átlépni a határaidon és elérni legjobb formád!

Több edzőt aki segítségedre lehet itt találsz

A kardió azokat a mozgásformákat jelenti, amelyek beindítják az anyagcserét és a vérkeringést, felviszik a pulzust:

  • futás
  • úszás
  • gyorsgyaloglás
  • HIIT
  • labdás sportok

Ebből a kétfajta mozgásból tevődik össze a sikeres életmódváltás sport része. Bár ez a két tevékenység – a mozgás és a táplálkozás – alkotja az életmódváltás legfontosabb pilléreit, ezzel még korántsem ért véget a teendők listája.

Egyéb életmódváltás tippek

Ahhoz, hogy valóban (tartós) változást érjünk el, egyéb dolgokra is szükségünk lesz.

#1 Stresszkezelés

Az egyik ilyen például a stresszkezelés, hiszen a modern technológiának köszönhetően egyre gyorsabb, zajosabb, stresszesebb világban élünk. Emiatt rendkívül fontos, hogy ne idegeskedjünk annyit, hiszen ez hatással lesz az életünk minden területére és erőteljesen akadályozza az életmódváltási törekvéseinket.

#2 Regenerálódás, pihenés

A következő fontos pillér a regenerálódás és pihenés. A modern életmódnak köszönhetően egyre kevesebb dologra jut időnk, amit sokan az alvás megvonásával kívánnak pótolni. Ez azonban nem a legjobb ötlet. Az emberi szervezetnek napi 7-9 óra alvásra van szüksége, ami sporttal kiegészülve minimum 8 órát jelent. Ha ez nincs meg, a produktivitásunk csökken, kevesebb az akaraterőnk, ez pedig visszahat minden korábban felsorolt egyéb tevékenységre.

#3 Környezeti hatások

Végül, de nem utolsó sorban érdemes a környezetünkre is kiemelt figyelmet fordítani. Ide tartoznak a minket körülvevő tárgyak, sőt, az emberek is. Amennyiben olyan környezetet építünk ki magunk körül, ami gátolja az életmódváltást, akkor árral szemben fogunk úszni. Ennek pedig az lesz a vége, hogy elfáradunk és végül elsodródunk az árral.

Az életmódváltás tehát egy igen sok elemből álló folyamat, amihez bizony akaraterőre, motivációra, elszántságra és tudatos építkezésre van szükség.

Nem egyszerű. A jutalom viszont mindenért kárpótol: egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb élet.

Konklúzió

Bár a legtöbben újévkor fogadják meg, hogy belekezdenek az életmódváltásba, sokak már februárban feladják. Bármilyen ijesztően hangzik az a sok “szabály”, amit be kell tartanunk ahhoz, hogy sikeresen és végérvényesen elengedjük rossz szokásainkat — sosem késő belekezdeni, akár újra és újra! Ne feledjük el: jelentős pozitív változást érhetünk el! 

Persze, ehhez minden erőnkre szükségünk lesz, hiszen az időnket, energiánkat és pénzünket nem kímélve szinte minden fontos életterületünkön változást kell eszközölnünk!

eletmodvaltas-edzes

Ha mindez vonzó számodra és profi segítségre van szükséged, vedd igénybe a World of Gyms szolgáltatásait! A World of Gyms egy virtuális edzőterem, ahol az ország legjobb edzőit igyekszünk összegyűjteni Neked! Az alábbi lépéseket kövesd:

  1. Válassz edzéstípust
  2. Válaszd ki a szimpatikus edzőt
  3. Foglalj időpontot
  4. Majd fizess

Ennyire egyszerű!

Nem mellesleg semmit sem kockáztatsz, hiszen ha az első edzés nem tetszik, visszatérítjük az árát! Irány az edőkereső!

További cikkek

Néhány tipp a lapos hasért

A lapos has elérése több tényező függvénye, beleértve az egészséges étkezést, a megfelelő edzést, az elegendő és minőségi alvást összeségében az egészséges életmódot. Az alábbiakban adunk néhány tippet, hogy Te is közelebb kerülj az áhított cél eléréséhez. Kardióedzés Naponta vagy hetente legalább 3-5 alkalommal végezz kardióedzést, mely segíti a zsírégetést és általános fogyást. Intervallum edzések: […]

Az elhízás a XXI. század növekvő kihívása

Az elhízás jelensége egyre inkább kiemelt figyelmet kap világszerte, és nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi kihívásokat is jelent. A túlzott testsúly különböző tényezők, köztük genetikai, táplálkozási és életmódbeli szokások, valamint környezeti hatások következménye egyaránt lehet. A modern életmód gyors ütemű változásaival együtt járó egészségtelen táplálkozási szokások és a fizikai aktivitás csökkenése egyaránt jelentős mértékben […]

Comb edzés nőknek

A combizmok összetett izomcsoportok, amelyek fontos szerepet játszanak a láb mozgatásában és stabilizálásában. Ezek az izmok együttműködnek a láb mozgatásában és stabilizálásában, például a gyaloglás, futás, ugrás és egyéb tevékenységek során. A kombinált edzésprogramok, amelyek különböző izomcsoportokra összpontosítanak, hatékonyan segíthetnek a combizmok erősítésében és formálásában. Legkedveltebb combizom erősítő gyakorlatok Az alábbi kombinált comb edzésprogramot ajánljuk […]